Lencse főzése

A lencse főzés leírása 3 lépésben. Kezdve az előkészítéssel (átválogatással), majd folytatva az áztatással, egészen a főzéshez használt fűszerek pontos mennyiségeivel.

Bármilyen lencse receptet el akarunk készíteni, az első lépés, ha nem konzerv lencséből indulunk ki, a lencse megfőzése.

Ugyan a lencse főzése nem bonyolult, de érdemes pár apró dologra odafigyelni, hogy az eredmény finom és kívánatos legyen.

A lencse előkészítése

A lencse egy szemes termény, melyet eredetileg a mediterrán világban illetve Közép-Ázsiában termesztenek. Ma már sok helyen termesztik, nálunk is előfordul.

Egynyári hüvelyes növény, mint a bab és a borsó, de a boltban kapható lencse sajnos nem túl megbízható, érdemes átválogatni. Az átválogatásnál az apró kavicsdarabokat szokás keresni, de előfordul benne a főzeléklencse apró szárdarabja is.

 

Amikor a lencsét átválogattuk, érdemes alaposan átmosni egy apró szemű szűrőben. Ennek révén a lencsére tapadt apró port is el tudjuk távolítani, ami nem feltétlen a növényből származik.

lencse

A harmadik lépés a lencse beáztatása, aminek során a lencseszemek jelentősen megduzzadnak, térfogatuk akár kétszeresét is képesek elnyelni. Ezért érdemes minden 10 deka lencséhez még 2-3 dl áztatóvizet adni (hogy az áztatás végén is vízzel fedve maradjon a lencse.

Az áztatás ideje 8-12 óra legyen, ne túlságosan meleg helyen. Ha túl meleg helyen áztatjuk a lencsét, akkor elkezdhet csírázni, mely nem túl jó, ha meg akarjuk főzni a lencsét…

A lencse főzése

 

A lencsét az áztató vizében is meg lehet főzni, de sok helyen szokás füstölt hús levében főzni (hasonlóan ahhoz, ahogy a bablevest, a chilis babot vagy a babfőzeléket is el szoktuk készíteni).

Fontos! Amennyiben a főzéshez használt füstölt hús lé túl sós lenne, hígítsuk fel, mert a túl sok só, hasonlóan a kemény vízhez, jelentősen megnöveli a lencse főzés idejét.

Mivel az áztatás után is sok vizet felvesz, érdemes 10 dkg száraz lencséhez (az áztatás után) még további 3-4 dl főzőlével számolni.

Az elején adjuk hozzá a fűszereket, a mikor kezd megfőni, akkor adjuk hozzá a sót. A savanykás összetevőket pedig hagyjuk a végére.

Maga a lencse főzése nem tart sokáig, maximum 15-20 percig, ha a lencse az áztatás során megpuhult.

Ha azonban nem áztattuk be a lencsét, akkor a főzés ideje simán ennek kétszerese is lehet. S a végeredményül egy olyan főttlencsét fogunk kapni, melynek a szemei részben még kemények, részben pedig akár már szét is főttek…

zöldséges főtt lencse

A lencse fűszerezése

A lencse sok nép konyhájában előfordul. S ahány ház, annyi szokás. Ami a lencse fűszerezésén is nyomot hagy.

Amit mindenképp érdemes beletenni  ½ kg lencse mellé, főleg ha a magyaros ízvilágot szeretjük, az 2-3 babérlevél és egy nagy (felaprított) vöröshagymahagyma.

Ami kiegészülhet:

  • 1-2 gerezd fokhagymával,
  • kevés őrölt borssal,
  • néhány szegfűszeggel,
  • reszelt szerecsendióval,
  • 3-4 szem borókabogyóval,
  • 2-3 szem szegfűborssal,
  • egy csipet majoránnával és
  • egy kisebb petrezselyemmel.

Az, hogy pontosan milyen főszer kerül az ételbe, az receptről receptre változik. Legyen az akár egy finom lencsesaláta, vagy akár egy lencseleves, vagy sima lencsefőzelék.

Az ázsiai lencseételek hozzávalói között más fűszerek is előfordulnak, mint például a curry, a gyömbér, a csili, a zöldcitrom (lime), a menta, a korianderzöld, a szójaszósz és a szezámolaj.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a főtt lencsét, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó lencsefőzést!

Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük