Tökfőzelék rántással

Tökfőzelék receptje vajas-paprikás rántással, hagymával, tejjel, tejföllel, sóval és fehérborssal az elkészítés részletes leírásával.

Valaki rajong érte, míg mások ki nem állhatják, de ettől függetlenül tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal és rostokkal.

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a tökfőzeléket rántással. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

Tökfőzelék rántással

Tökfőzelék elkészítése rántással

A tökfőzelék elkészítéséhez a tököt meghámozzuk, a magokkal teli belsejét kikanalazzuk. Majd a kemény részét legyaluljuk.
A hagymát megpucoljuk, a kaprot megmossuk, s mind a kettőt apróra felvágjuk.
A hagymát megfuttatjuk vajon, majd amikor már kezd barulni, a tűzhelyről lehúzva hozzáadjuk a apróra vágott kapor felét és a fűszerpaprikát. Alaposan átkeverjük, hogy picit megpiruljanak.
Amikor a kapor illata megjelent, a vajas rántáshoz hozzáadjuk a legyalult tököt, átkeverjük, majd felengedjük tejjel és vízzel. Sóval, borssal ízesítjük, s felforralás után 10-15 perc alatt puhára főzzük.
Amikor a tök megpuhult, tejfölösen behabarjuk, hozzáadjuk a kapor másik felét, s az egészen még egyet forralunk, hogy a főzelék picit besűrűsödjön.
A rántással készült tökfőzelék hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 20 perc
Összes idő 30 perc
Fogás Főétel, Főzelék, Zöldséges ételek
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 2 literes lábos
  • tökgyalu

A recept hozzávalói
  

  • 1 kg főzőtök
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 csokor kapor
  • 3 dkg vaj
  • 1 kiskanál fűszerpaprika
  • 2 dl tej
  • 2 dl víz
  • 1 evőkanál
  • 1 csipet fehérbors (elhagyható)
  • 2 dl tejföl (egy kis pohár)
  • 2 evőkanál finomliszt

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • A tököt meghámozzuk, a a belső részét (a magokat)kanállal kikaparjuk, s külső részét tökgyalun legyaluljuk.
    (Ha fagyasztott tököt használunk kézmeleg vízben felengedjük)
  • A vöröshagymát megpucoljuk, kis kockákra vágjuk.
  • A kaprot megmossuk, a vastag száráról a vékonyabb részeket leszedjük, s azokat alaposan késsel összevágjuk.
  • A lábosban a felaprított hagymát vajon elkezdjük dinsztelni (kevés víz hozzáadásával).
  • Amikor a hagyma kezd üvegessé válni, a lábost lehúzzuk a tűzhelyről, hozzáadjuk a fűszerpaprikát és az összevágott kapor felét.
    Néhányszor átkeverjük az egészet, hogy picit megpiruljanak.
  • Ezután hozzáadjuk a legyalult tököt, s egyszer alaposan átkeverjük a hagymás-vajas alappal, hogy egyenletesen elkeveredjen a tök között.
    Tejjel és a vízzel felengedjük, sóval, fehérborssal ízesítjük.
  • Majd felforraljuk az egészet, s takarékon a tököt puhára főzzük főzzük.

A tökfőzelék behabarása

  • Amikor a a tök összeesett és megpuhult (maximum 10-15 perc alatt), a tejfölt és a lisztet összekeverjük csomómentesen.
  • Ezután a habarást 2 merőkanál főzőlével folyóssá tesszük.
    Majd hozzáadjuk a megfőtt tökhöz folyamatos kevergetés közben.
  • Végül hozzáadjuk a kapor második felét is a tökfőzelékhez, és még egyet forralunk rajta
  • Amikor a habarás besűrítette a tökfőzeléket, Lehúzzuk a tűzhelyről, s már tálalhatjuk is.
A recept jellemzői ebéd receptek, egészséges ételek, húsmentes ételek, vacsoraötletek, vega receptek

Praktikus tanácsok a tökfőzelék elkészítéséhez

A tökfőzelék alapját egy világos-hagymás rántás adja meg. Ami akkor lesz igazán finom, ha megfelelő alapanyagokat használunk fel hozzá (hasonlóan a krumplipüréhez):

  • A tökfőzelékhez a hagymát nem szabad lepirítani olajon vagy zsíron, mert a tök, ha ezek ízét magába szívja, elveszti a könnyed zöldséges ízvilágát.
  • Nem szabad a főzőléből kispórolni a tejet sem. Sőt, van aki csak tejben főzi meg a tököt, amitől a tökfőzelék még finomabb lesz.
  • Hasonlóan finom recept:
    Tejfölös karfiolleves

    A tejfölös karfiolleves receptje sárgarépával, fehérrépával, karalábéval, zellerrel és petrezselyemmel az elkészítés részletes leírásával. Elkészíteni nem nehéz, csupán pár apró dologra
    Elolvasom a receptet --->

Amit még fontos tudni, hogy a tökfőzelék elkészítésének 2×2 alap változata van, ami két összetevő használatához kapcsolódik.

Az első kérdéses hozzávaló a fűszerpaprika. Aki tesz bele, annak a főzeléke narancsos színű.
Aki nem használ fűszerpaprikát a tökfőzelékbe, annak sápadt színű lesz a végeredmény. De úgy is nagyon finom.

A másik kérdéses hozzávaló a fokhagyma. Valaki szerint nem való bele (a fenti receptben sem szerepel), míg mások szerint anélkül nem az igazi.
Aki tesz bele fokhagymát, az a fenti mennyiségbe 1-2 gerezdet pucol meg, s tőr bele az elején, amikor a kaprot és a fűszerpaprikát hozzátesszük a  megpirított hagymához.

S van egy harmadik hozzávaló, ami növelheti a változatosságot: a bors. Sokan nem szeretik az intenzíven borsos ízeket, ezért is szerepel a receptben fehérbors. Annak az íze nem annyira karakteres, de segít kiemelni a tökfőzelék ízeit.

Tipp: Ha lisztérzékenyek vagyunk, liszt helyett használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt, avval is könnyedén be fog sűrűsödni.

Tipp: Ha nem lelkesedünk a savanykás ízvilágért, a habaráshoz tejföl helyett tejet is használhatunk.

 

Ha viszont szeretjük a savanykás ízeket, a kefires habarás, vagy egy kiskanál ecettel tovább savanyíthatunk rajta.

Az elkészült kapros tökfőzelék önmagában is finom (kenyérrel), de ehetünk hozzá fasírtot, egy finom pörköltet, vagy sült kolbászt, sült virslit esetleg főtt debrecenit.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a kapros tökfőzeléket, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a kapros tökfőzelékhez!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating