Az egyben sült dagadó receptje szalonnával, majoránnával, sóval, kevés borssal, az elkészítés részletes leírásával.
Zaftos, masszív, mégis puha sülthús, egyedi aromája összetéveszthetetlen bármi mással.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni az egyben sült dagadót, majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Egyben sült dagadó
Eszközök
- Nagyobb méretű tepsi
- Alufólia
- hosszabb nyelű kanál
A recept hozzávalói
- 1,2 kg dagadó
- 10 dkg szalonna (zsíros)
- 1 evőkanál majoránna (elhagyható)
- só (ha a szalonna maga nem sós)
- 3 dl víz
- 25 dkg zsír
Az elkészítés lépései (részletesen)
- Mielőtt a dagadót elkezdenénk előkészíteni, kezdjük el a sütőt felfűteni 180 fokra.
- Közben a dagadót alaposan mossuk meg, és ha a szalonna nem sós, akkor a dagadót kívülről sózzuk meg.
- A szalonnát vágjuk fel vékony csíkokra, melyek durván ujjnyi hosszúak legyenek.
- A dagadó húsos oldalába keresztbe vágjuk be a húst 2-3 centinként.
- A bevágások mindegyikébe beleteszünk egy-egy előkészített szalonnacsíkot.
- Ha szeretjük, bedörzsölhetjük a kevés majoránnával vagy kakukkfűvel, hogy a dagadó ízletesebb legyen.
A dagadó kisütése
- Zsírozzunk ki egy akkora tepsit, amibe a dagadó kényelmesen elfér. (a maradék zsír maradjon a tepsiben.)
- Helyezzük el a dagadót a tepsibe a csontos oldalával lefele, s adjunk mellé 3 dl vizet. Az egészet pedig fedjük be alufóliával.
- Ahhoz, hogy a dagadó alaposan átsüljön (és megpuhuljon) legalább 1 ½ órán át kell sütni 180 fokon.Fontos! A sütés során ne használjunk légkeverést, mert az könnyen kiszáríthatja a dagadót.
- Sütés közben érdemes 15-20 percenként levenni az alufóliát, és egy hosszabb nyelű kanállal a húst meglocsolni a szaftjával!(Ha nagyon elfőne a víz, s sütés első szakaszában érdemes azt pótolni.)
- A sütés végén vegyük le az alufóliát, és hagyjuk a zsírjára sülni a sütő lét!A végén a ress-sült íz az egész ételnek még egy plusz ízt fog kölcsönözni.
- Amikor a hús megsült, fordítsuk meg óvatosan a dagadót, s a húst egy késsel bemetszve a csontokat emeljük ki a sült részből (hidegen ez sokkal nehezebb!!!).
- Várjuk meg, míg a töltött dagadó kicsit kihűl, majd keresztbe vágva szeletenként tálaljuk rizzsel, petrezselymes krumplival vagy krumplipürével.
Tippek és tanácsok az egyben sült dagadó elkészítéséhez
A sült dagadó egy igen ízletes étek kicsiknek és nagyoknak.
Igazából ha sülés közben rendszeresen ránézünk (a konyhai vekker hasznos 🙂 ) akkor igazán nem lehet elszúrni.
Aki szereti, majoránna helyett használhat kakukkfüvet, de sokan inkább borssal szórják meg a dagadó tetejét.
Bárhogyan is legyen, ahány ház annyi szokás elve itt is érvényesül, még ha nem is annyira sok a variációs lehetőség.
Az egyben sült dagadó tálalása
Tálalás során vigyázzunk, hogy ne essen szét a megsült dagadó . Széles és lapos szedőkanállal a tepsi aljáról először szedjük fel a dagadót, s csak utána kezdjük el őket feldarabolni, s tányérokra tenni.
Köretként a főtt krumplit összetörhetjük, s kevés szaftot hozzáadva ízletesebbé tehetjük. Amit kevés zsíron megpirított hagymával még finomabbá tehetünk.
De csinálhatunk hozzá petrezselymes krumplit, párolt lilakáposztát, vagy tehetünk mellé egy nagy adag salátát is.
Azt is megtehetjük, hogy a sütőben egy nagyobb tepsiben a dagadó mellé teszünk megpucolt, s nagyobb darabokra vágott krumplit. A sütőben megsült krumpli a dagadó ízeit és illatait magukba szívva isteni csemege lesz belőle.
Fontos: amikor a tepsiből kivesszük a krumplikat, vágjuk fel őket kisebb darabokra. Majd sózzuk meg őket rendesen, mint ahogy az olajban sült krumplit szoktuk.
A megmaradt zsírt félretéve egy kisebb bögrében el lehet tenni a hűtőben. Isteni pecsenyezsír lesz belőle.
Miután kihűlt, a sült dagadó a pecsenyezsírjával igazi csemege is lehet egy kiránduláson két félszelet kenyér vagy egy félbevágott zsömle között. Ha szeretjük, ehetünk hozzá paprikát, paradicsomot vagy kígyóuborkát.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a egyben sült dagadót, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.
Nekem másfél óra sütésnél nyers a hús
A sertéshús minősége nem egyforma, ezért a szükséges sütési idő is csak körülbelüli érték. Éppen ezért szerepel az a fenti leírásban, hogy a dagadót legalább másfél óráig kel sütni.
Természetesen ha másfél óra sütés után még nyers a dagadó, akkor tovább kell sütni.
Javítottam a receptben a hőfokot 180 fokra, hogy a dagadó egyértelműen átsüljön.
De fontos tudni, hogy a dagadó sosem lesz annyira puha és omlós, mint az egyben sült karaj vagy a tarja.
Köszönöm a visszajelzést.