Gombapörkölt

Gombapörkölt recept hagymával, paprikával, paradicsommal, sóval, borssal, tejföllel és majoránnával, az elkészítés részletes leírásával.

Melynek íze alapvetően a felhasznált gombától, másrészt az elkészítés módjától is függ, hogy megpirítjuk-e a főzés elején a gombát, vagy sem.

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a gombapörköltet. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

gombapörkölt

Gombapörkölt recept

Hagymát és a gombát megpucoljuk, a hagymát apró, a gombát közepes darabokra felvágjuk. A paprikát és a paradicsomot is megmossuk, s apróra felkockázzuk.
A hagymát picit megpirítjuk olajon, s amikor üvegesedni kezd, hozzáadjuk a piros paprikát.
Ezután kis vizet adunk hozzá, hozzátesszük a paprikát, a paradicsomot és a gombát. Sózzuk, borsozzuk, majoránnával és paprikakrémmel ízesítjük.
Közepes lángon hagyjuk, hogy az egész fedő alatt felforrjon, s a gomba elkezdjen levet engedni. Ekkor vegyük le a fedőt, s hagyjuk, hogy a gomba megpuhuljon, s elfője a levét.
A gombapörkölt hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 15 perc
Főzés idő 25 perc
Összes idő 40 perc
Fogás Egytálételek, Főétel, Pörkölt, Zöldséges ételek
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • nagyobb serpenyő

A recept hozzávalói
  

  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 evőkanál napraforgóolaj (vagy zsír, olívaolaj, kókuszolaj)
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • 40 dkg gomba
  • 1 darab tv-paprika
  • 1 darab paradicsom
  • 1-2 csipet
  • 2 csipet bors (ízlés szerint)
  • paprikakrém (ízlés szerint)
  • majoránna (ízlés szerint)

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • A hagymát megpucoljuk, s kis kockákra összevágjuk.
  • A gombát is megmossuk, a külső részét meghámozzuk (a kalapját és a tönkjét is), majd apróra összevágjuk.
  • A paprikát és a paradicsomot megmossuk.
    A paprikát kicsumázzuk, a paradicsomot a szár végénél félbevágjuk, s a kocsányhoz kapcsolódó fehér (ízetlen) részt kivágjuk.
    Majd az egészet összevágjuk apróra.
  • A felaprított hagymát a serpenyőben olajon megpirítunk.
  • Amikor a hagyma kezd üvegesedni, félrehúzzuk a tűzhelyről, s hozzáadjuk a pirospaprikát, s jól átkeverjük (hogy megpiruljon).
  • Kis vizet hozzátéve visszatesszük a serpenyőt a tűzhelyre, s hozzáadjuk a felaprított gombát, a paprikát és a paradicsomot.
    Sózzuk, borsozzuk, majoránnával és paprikakrémmel ízesítjük.
  • Fedő alatt közepes lángon felforraljuk az egészet, hogy a gomba levet eresszen, s összeessen.
  • Ekkor vegyük le a fedőt, s hagyjuk, hogy míg a gomba megpuhul, s elfője a pörkölt a levét.
A recept jellemzői ebéd receptek, gluténmentes, húsmentes ételek, laktózmentes ételek, tojásmentes, vacsoraötletek, vega receptek

Tippek s tanácsok a gombapörkölt elkészítéséhez

A fenti receptben egy gombás szósz lesz a végeredmény, mely finom, s nagyszerű főétel egy könnyű ebédhez.

Ha ennél tartalmasabb ételt szeretnénk, 2 dl tejföllel vagy tejszínnel még egy plusz ízt adhatunk hozzá.

 

De az is lehet, hogy csinálunk egy tejfölös-lisztes habarással a gombapörköltből egy finom gombapaprikást.

Tipp: Aki nem szereti annyira a sült hagyma ízét, az a zsiradékhoz kevés vizet adva meg is dinsztelheti a hagymát az elején. Ugyan úgy ki fog sülni üvegesre, csak az íze nem lesz annyira intenzív.

Ha viszont szeretjük a sült hagyma ízért, nyugodtan tovább süthetjük a zsiradékban egy kicsit, hogy megbarnuljon.

Tipp2: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér vagy tarka borsot is.

 

Ha viszont szeretjük a csípőset, beletehetünk a pörkölt alapba egy kisebb csípőspaprikát. Vagy a paprikakrém lehet csípős, esetleg tehetünk hozzá egy kevés chilit vagy Cayenne borsot.

Gombapörkölt változatok

Ha nem szeretnénk a gombát teljesen szétfőzni, van egy másik lehetőség is:

  1. Amikor a hagyma megpirult, adjuk hozzá a felszelt gombát, és süssük át az olajos-hagymás alapon.
  2. Miközben pirul a gomba, hozzáadhatjuk a sót és a borsot.
  3. Mikor már látszik, hogy pirul a gomba is, akkor a tűzhelyről levéve adjuk hozzá a pirospaprikát.
  4. Jól átkeverjük, majd egy deci vizet hozzátéve kerül a serpenyőbe a majoránna és a paprikakrém. Fedő alatt pároljuk, míg meg nem puhul teljesen.

A gombapörköltett elkészíthetjük csiperkéből, laskagombából, vargányából vagy bármilyen más ehető gombából. Amiket akár keverhetünk is egymással.

A wikipédia több száz hazánkban is előforduló ehető gombát sorol fel, hogy a lehetőségek tárháza hatalmas.

Fontos: a természetben gyűjtött gombát mindig ellenőriztessünk le gombaszakértővel!

Ha gombakonzervet használunk, az első esetben nyugodtan hozzáönthetjük a konzerv levét a gombával együtt. A második esetben inkább csak a paprika hozzáadása után kerüljön a lé a pörköltbe.

Tipp3: Ha szeretjük, a főzés elején 1-2 gerezd fokhagymát is beletörhetünk fokhagymanyomóval a dinsztelődő hagyma mellé.

Tipp4: Ha igényesebben szeretnénk elkészíteni a t, akkor a paradicsomot meg is hámozhatjuk a feldarabolás előtt.

Amihez egy kisebb lábosban forraljunk fel vizet, s a paradicsomokat tegyük bele kisebb adagokban a már forró (lobogó) vízbe 10-15 másodpercre (mondjuk egy szűrővel). Majd a forró vízből kivett paradicsom héját egy kisebb késsel könnyedén leszedjük a paradicsom húsáról.

Köretként választhatunk a gombapörkölthöz kifőtt tésztát: kagylótésztát, szélesmetéltet, csigatésztát, szarvacskát, fusillit, pennét vagy farfallét is.

De ehetünk hozzá főtt krumplit, sült krumplit, rizst, török rizst (bulgurt), tarhonyát.esetleg nokedlit is.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a gombapörköltöt, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a gombapörkölt!

Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating