Pásztortarhonya

Ízletes pásztortarhonya recept szalonnával, hagymával, paprikával, paradicsommal, kolbásszal, krumplival, az elkészítés részletes leírásával.

Mely egy könnyen elkészíthető, laktató és ízletes étel. Akár bográcsban, akár lábosban készítjük el, az év bármely szakaszában nagyszerű választás.

Először megnézzük azt, hogyan lehet könnyedén elkészíteni a pásztortarhonyát. S közben azt is megnézzük, hogy mire érdemes odafigyelni, s hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

pásztortarhonya

Pásztortarhonya recept

A pásztortarhonyához a zsírszalonnát kisütjük.
Amikor a zsír megjelenik a lábosban, hozzáadjuk a tarhonyát is, hogy elkezdjen pirulni. Folyamatos keverés közben addig pirítjuk, míg el nem kezd sötétedni.
Ekkor hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát is, s azt is picit átpirítjuk.
Amikor kezd a hagyma is pirulni, hozzáadjuk a felaprított paprikát és a paradicsomot is.
Ekkor sózzuk, borsozzuk, kevés őrölt köményt és pirospaprikát adunk hozzá.
Rövid keverés és pirítás után hozzáadjuk a kolbászt és a krumplit is. Jól átkeverjük az egészet, s felöntjük vízzel.
Fedő alatt kis lángon készre pároljuk, időnként lendületes mozdulatokkal megforgatva a lábosban az összetevőket, hogy le ne égjen.
A pásztortarhonya hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 15 perc
Főzés idő 30 perc
Összes idő 45 perc
Fogás Egytálételek, Pörkölt
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 2 literes lábos
  • fokhagymanyomó vagy reszelő

A recept hozzávalói
  

  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 20 dkg füstölt kolbász
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 darab TV paprika
  • 1 darab paradicsom (nagyobb, vagy két kisebb)
  • 40-50 dkg krumpli
  • 25 dkg tarhonya (durván egy három decis bögrényi)
  • 1 kiskanál
  • 1 csipet őrölt fekete bors
  • 1 csipet őrölt köménymag
  • 1 kiskanál fűszerpaprika (lehet csípős is)
  • 6 dl víz (két bögrényi)

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • A szalonnát apróra felaprítjuk, a kolbászt vékony karikára szeleteljük.
  • A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk.
    A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát áttörjük fokhagymanyomón, vagy lereszeljük apró lyukú reszelőn.
  • A paprikát és a paradicsomot megmossuk.
    A paprikát kicsumázzuk, a paradicsomot a szár végénél félbevágjuk, s a kocsányhoz kapcsolódó fehér (ízetlen) részt kivágjuk.
    Majd az egészet összevágjuk apróra.
  • Krumplit meghámozzuk, s centis kockákra vágjuk.
    (Felhasználásig víz alatt tároljuk, nehogy megfeketedjen a levegőn)

A pásztortarhonya elkészítése

  • A pásztortarhonyához a zsírszalonnát kisütjük.
    (Ha túl soknak érezzük a zsírt, picit kivehetünk belőle.)
  • Amikor a zsír megjelenik a lábosban, hozzáadjuk a tarhonyát is, hogy elkezdjen pirulni.
    Folyamatos keverés közben addig pirítjuk, míg el nem kezd sötétedni.
  • Ekkor hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát is, s azt is picit átpirítjuk.
    (Ekkor a tarhonya pirulása megáll, mert a füstölt szalonna sós, amitől a hagyma pici levet fog engedni.)
  • Amikor kezd a hagyma is kezd megpirulni, hozzáadjuk a felaprított paprikát és a paradicsomot is.
    (Azok is levet fognak engedni...)
  • Ekkor sózzuk, borsozzuk, kevés őrölt köményt és pirospaprikát adunk hozzá.
    (A sóval bánjunk óvatosan, mert a kolbász is sós lehet, amit a krumplival hozzáadunk.)
  • Rövid keverés és pirítás után hozzáadjuk a kolbászt és a krumplit is. Jól átkeverjük az egészet, s felöntjük vízzel.
    (A víz ne legyen több, mint a tarhonya kétszerese.)
  • Fedő alatt kis lángon készre pároljuk a pásztortarhonyát.
    Időnként lendületes mozdulatokkal megforgatjuk a lábosban az összetevőket, hogy le ne égjen.
  • A tálaláskor savanyúságot (uborkát, csalamádét, töltött paprikát stb) adhatunk hozzá.
A recept jellemzői ebéd receptek, húsos ételek, laktózmentes ételek, tojásmentes, vacsoraötletek

Tippek s tanácsok a pásztortarhonya elkészítéséhez

A pásztortarhonya egy eredeti magyaros étel, mely zsírszalonnával az igazi (mint a legtöbb bográcsos étel).

Éppen ezért a receptben nem is szerepel másfajta zsiradék (mint például a napraforgóolaj vagy az olívaolaj).

A másik fontos eleme a pásztortarhonyának az maga a tarhonya. Ha túlságosan megpirítjuk a tarhonyát, keserű lesz a végeredmény, míg ha nem pirítjuk meg, akkor olyan íze lesz teljesen, minta szétfőtt nokedlinek.

Éppen ezért folyamatos keverés mellett pirítsuk meg a tarhonyát a szalonna zsírjában. Amihez bátran hozzáadhatjuk a kolbászt előre is, ha szeretjük a megpirult ízét belefőzni a pásztortarhonyába.

 

Ha picit tovább akarjuk  erősíteni a pásztortarhonya húsos jelegét, tehetünk a fenti recepthez kiegészítésül 20 dkg apróra vágott húsos (angol) szalonnát is. Amikor a tarhonya pirul, esetlegesen a kolbász mellé.

A harmadik pont a pásztortarhonya csípőssége. Ha nem szeretjük a csípőset, akkor ne erőltessük. Még akkor sem, ha sokak szerint a pásztortarhonya mindenképpen csípős étel.

S pont ezért, ha nem szeretjük a feketebors erős, vad ízét, használhatunk helyette fehér vagy tarkaborsot is.

Ha viszont szeretjük az erőset, használjunk bátran csípős paprikát, esetleg kevés chilit. Sőt, tehetünk a pásztortarhonyához a fentieken kívül 2 kiskanál pritaminpaprikát vagy ErősPistát is…

 

Amikor a krumpli és a tarhonya megpuhult, előfordulhat, hogy kevés víz megmarad a lábos alján. Azt elfőzhetjük a fedőt levéve, vagy hagyhatjuk, hogy a főzést abbahagyva a krumpli és a tarhonya még melegen magába fogja szívni.

Tipp: Ha igényesebben szeretnénk elkészíteni a pásztortarhonyát, akkor a paradicsomot meg is hámozhatjuk a feldarabolás előtt.

Amihez egy kisebb lábosban forraljunk fel vizet, s a paradicsomokat tegyük bele kisebb adagokban a már forró (lobogó) vízbe 10-15 másodpercre (mondjuk egy szűrővel). Majd a forró vízből kivett paradicsom héját egy kisebb késsel könnyedén leszedjük a paradicsom húsáról.

Jó étvágyat a pásztortarhonyához!

Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating