Egyszerű tarhonyaleves

Egyszerű tarhonyaleves recept vöröshagymával, krumplival, sóval, borssal, pirospaprikával, az elkészítés részletes leírásával.

Melyhez hozzátehetünk pluszban zöldségeket, kolbászt, zöld fűszereket. Aminek révén többféle tarhonyalevest is készíthetünk könnyedén,

Először megnézzük azt, hogyan lehet könnyedén elkészíteni a tarhonyalevest. S közben azt is megnézzük, hogy mire érdemes odafigyelni, s hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

tarhonyaleves

Egyszerű tarhonyaleves recept

A tarhonyaleves elkészítéséhez egy lábosba olajat melegítünk.
Amikor az olaj felhevült, beleöntjük a tarhonyát, s kis lángon, egyenletesen kevergetve megpirítjuk.
Amikor a tarhonya kezd zsemle színűvé válni, hozzáadjuk a felaprított vöröshagymát, s azt is megpirítjuk.
Amikor a hagyma üvegesre párolódott, lehúzzuk a lábost a tűzről, és megszórjuk 2 teáskanálnyi pirospaprikával, kevés borssal. Majd alaposan átkeverjük az egészet, hogy a paprika picit megpiruljon.
Ezek után a lábost visszatéve a tűzhelyre felöntjük az egészet vízzel. Sózzuk, lefedjük, és főzzük 5 percig.
Ezután hozzáadjuk a burgonyát, főzzük 15-20 percig, vagy amíg a tarhonya meg nem puhul.
Amikor kész a leves, megkóstoljuk, és, ha szükséges, utánasózzuk.
Az elkészült tarhonyalevest fogyaszthatjuk friss kenyérrel, esetleg egy kanál tejfölt hozzátéve, mely picit lágyabbá teszi a leves ízeit. 
A tarhonyaleves hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 min
Főzés idő 20 min
Összes idő 30 min
Fogás Levesek
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 2 literes fazék

A recept hozzávalói
  

  • 1 fej vöröshagyma
  • ½ kg krumpli
  • 2-3 evőkanál napraforgóolaj (vagy zsír)
  • 10 dkg tarhonya
  • 1 kiskanál
  • 1-2 csipet bors
  • 12 dl víz (vagy alaplé)

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • A vöröshagymát megpucoljuk, és apró kockákra felvágjuk.
  • Krumplit meghámozzuk, s 2-3 centis kockákra vágjuk.
    (Felhasználásig víz alatt tároljuk, nehogy megfeketedjen a levegőn)
  • Egy lábosba az olajat felmelegítünk.
  • Amikor az olaj felhevült, beleöntjük a tarhonyát, s kis lángon, egyenletesen kevergetve megpirítjuk.
  • Amikor a tarhonya kezd zsemle színűvé válni, hozzáadjuk a felaprított vöröshagymát, s azt is megpirítjuk.
  • Amikor a hagyma üvegesre párolódott, lehúzzuk a lábost a tűzről, és megszórjuk 2 teáskanálnyi pirospaprikával, kevés borssal.
    Majd alaposan átkeverjük az egészet, hogy a paprika picit megpiruljon.
  • Ezek után a lábost visszatéve a tűzhelyre felöntjük az egészet vízzel (vagy alaplével.
    Sózzuk, lefedjük, és főzzük 5 percig.
  • Ezután hozzáadjuk a burgonyát, főzzük 15-20 percig, vagy amíg a tarhonya meg nem puhul.
  • Amikor kész a leves, megkóstoljuk, és, ha szükséges, utánasózzuk.
A recept jellemzői ebéd receptek, húsmentes ételek, laktózmentes ételek, vacsoraötletek

Tippek és tanácsok a tarhonyaleves elkészítéséhez

A tarhonyaleves lelke a lepirított tarhonya. Amire érdemes odafigyelni, mert a túlpirult tarhonya eléggé kesernyés ízt tud adni a levesnek.

Éppen ezért szerepel a levesben, hogy folyamatosan kevergessük a pirítás közben a tarhonyát.

De persze ha szeretjük a sokszínű tarhonyát a levesben, akkor a kevergetés közben hagyhatunk rövidebb szüneteket is. Pontosan úgy, ahogyan a tarhonya főzésénél is láttuk.

Ha többféle ízeket szeretnénk belecsempészni a tarhonyalevesbe, tehetünk bele 1-2 gerezd fokhagymát, kevés paprikakrémet, egy kevés őröltköményt, 2-3 babérlevelet vagy kevés petrezselymet is.

Hasonlóan finom recept:
Lencseleves zöldségesen

A lencseleves receptje hagymával, répával, krumplival, babérlevéllel, szegfűszeggel és paradicsomlével, az elkészítés részletes leírásával. Mely egy finom és laktató egytálétel, Read more

Egy másik lehetőség, ha nem vízben főzzük meg a tarhonyalevest, hanem egy jó csirke alaplében, vagy zöldség alapében.

Ha nem szoktunk alaplével főzni, korábbról megmaradt leves levét kétszeresre felhígítva is finom alapot kaphatunk a tarhonyaleveshez.

De az sem feltétlen ördögtől való, ha levesbe extrán beleteszünk 1-2 tyúk-, erő- vagy zöldségleves-kockát.

 

Ha gazdagabban szeretnénk elkészíteni a tarhonya levest, akkor a krumpli mennyiségét felére véve beletehetünk egy szál fehérrépát és egy szál sárgarépát pluszban (megpucolva és karikára vágva). Amivel egy finom zöldséges tarhonyalevest kapunk.

De a zöldségek helyett vagy azt kiegészítve a krumpli mellé beletehetünk a levesbe egy szál főzőkolbászt is, amivel egy könnyed kolbászos tarhonyalevest kapunk.

Az elkészült tarhonyalevest fogyaszthatjuk friss kenyérrel, esetleg egy kanál tejfölt hozzátéve, mely picit lágyabbá teszi a leves ízeit. 

Jó étvágyat az elkészült tarhonyaleveshez!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating