Csirke brassói recept sült krumplival, sóval, borssal, majoránnával és őrölt köménnyel, az elkészítés pontos lépéseivel.
Amihez külön elkészítjük a csirkemell pörköltet és a kockára vágott sültkrumplit, majd az egészet összekeverjük, s hagyjuk, hogy a pörkölt szaftját a sültkrumpli magába szívja.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a csirke brassóit. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Csirke brassói recept
Eszközök
- fokhagymanyomó
- nagyobb lábos (a pörkölt elkészítéséhez)
- nagyobb serpenyő (a krumpli kisütéséhez)
A recept hozzávalói
- 60 dkg krumpli
- 80-90 dkg csirkehús (filézett csirkemell vagy csirkecomb)
- 1 fej vöröshagyma (nagyobb)
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál olívaolaj (lehet napraforgóolaj vagy zsír is)
- 1 darab TV paprika
- 1 darab paradicsom
- 1 kiskanál őrölt fekete bors
- 1 teáskanál só
- 1 kávéskanál köménymag (őrölt)
- 1 teáskanál petrezselyem (púpozott)
- 1 teáskanál majoranna
- 1 teáskanál piros paprika
- 1 liter víz
- 4-5 dl napraforgóolaj (a krumpli kisütéséhez)
Az elkészítés lépései (részletesen)
- Krumplit meghámozásával kezdjünk, majd 1-2 centis kockákra vágjuk fel.Áztassuk be vízbe, hogy ne feketedjen meg.
- A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk.A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát áttörjük fokhagymanyomón, vagy lereszeljük apró lyukú reszelőn.
- A paprikát és a paradicsomot megmossuk. A paprikát kicsumázzuk, a paradicsomot a szár végénél félbevágjuk, s a kocsányhoz kapcsolódó fehér (ízetlen) részt kivágjuk. Majd az egészet összevágjuk apróra.
- A csirkehúst 1-2 centis kockákra vágjuk fel.
A csirkepörkölt elkészítése
- A felaprított hagymát üvegesre pirítjuk az olajon (vagy a zsíron) folyamatos kevergetés közben.
- Ezután hozzáadjuk a felkockázott csirkemellet, s fehéredésig pirítjuk.
- Amikor a hús kifehéredett, a lábost lehúzzuk a tűzről, s hozzáadjuk a megzúzott fokhagymát és a pirospaprikát is.Jól elkeverjük a őket a hússal, hogy egy picit az is megpiruljanak.
- Majd hozzákeverjük a paradicsomot és a paprikát is, hogy picit lehűtse a lábos tartalmát (elkerülendő a paprika megégését).
- Ezek után az egészet megsózzuk, megborsozzuk, petrezselymet, majoránnát és őrölt köménymagot adunk hozzá, s még egyszer az egészet alaposan átkeverjük.
- Végül a pörkölt alapot jó sok vízzel felöntjük, hogy a végén bőséges szaftja legyen a csirkepörköltnek.Bő egy óráig főzzük, időnként ellenőrizve, hogy van-e elég lé a húson.
A sültkrumpli elkészítése
- Amikor a pörkölt elkezd főni, a krumplin lecseréljük a vizet.
- Majd egy nagy serpenyőben az olajat felmelegítjük 180 fokra.Fontos: Az olaj jó forró legyen, mert különben a krumpli megszívja magát olajjal, s a közepe pedig nyers marad.
- Ezután a krumplit kivesszük a vízből, hagyjuk lecsepegni, s a felforrósított olajba tesszük úgy, hogy az olaj a krumplit teljesen befedje.8-10 perc alatt aranybarnára sütjük, párszor átforgatva a krumplit.
- Amikor a krumpli kezd már barnulni, kivesszük az olajból, hagyjuk az olajat lecsepegni róla.Majd egy nagyobb - szalvétával bélelt - tálba tesszük, hogy a felesleges olajat leítassük.
- Amikor a csirkemell megpuhult, vegyük le a lábos fedelét, s hagyjuk, hogy a pörkölt leve besűrűsödjön.
- Amikor a pörkölt szaftja besűrűsödött, elzárjuk a tűzhelyet, s a pörkölthöz hozzákeverjük az elkészült sültkrumplit. Az összekeverés után 8-10 percig hagyjuk állni az elkészült csirkebrassóit, hogy a sültkrumpli beszívja a pörkölt szaftját.
- Az elkészült csirkebrassóit káposzta salátával, csalamádéval vagy tejfölös uborkasalátával tálaljuk.
Tippek és tanácsok a csirke brassói elkészítéséhez
A csirke brassói elkészítése kapcsán pár dologra érdemes odafigyelni. Főleg azért, mert a recept arányai picit eltérnek a brassói aprópecsenye arányaitól.
Ennek legfőbb oka, hogy a bolti csirkehús hajlamos sok vizet veszíteni a főzés során. Éppen ezért több húsból indulunk ki, mint amennyit a sült krumplihoz felhasználunk (a sertéshúsos változatnál ugyan annyi a hús és a krumpli kezdeti tömege).
A másik fontos eltérés, hogy a csirkehús kiemeli a fokhagyma ízét, ezért kevesebb is elegendő belőle.
A sültkrumpli előkészítése
A sült krumplihoz a legfontosabb a megfelelő krumpli fajta kiválasztása. Érdemes elsősorban „A” jelű, sütnivaló krumplit választani. A „B” jelű krumpli több keményítőt tartalmaz, amitől a kisült krumpli állaga grízes lehet.
A krumpli megpucolásakor mindenképpen vágjuk ki a megzöldült vagy megfeketedett részeket, különben a kisült krumpli keserű lesz.
Ha brassóihoz készítünk sültkrumplit, mindenképp kockára vágjuk fel a krumplit. Különben a sült krumplit nehezen lehet majd összekeverni a pörkölttel. A szalmakrumpli hosszabb darabjai könnyedén összetőrnek a keverés hatására, s nem lesz a végeredmény túlságosan vonzó.
Másrészt a csirke brassói ízéhez a sült krumpli zaftos belső ízvilága is hozzátartozik, ami nélkül a végeredmény nem lesz az igazi.
Csirkebrassói változatok
Tipp1: A csirke brassóit pörkölt alapját csirkemellből és csirkecombból is elkészíthetjük.
A hús előkészítésénél van egy fontos eltérés, amire érdemes odafigyelni. A csirkecomb ínakat tartalmaz, amit érdemes a hús darabolásánál kivágni.
Tipp2: Aki nem szereti a sült hagyma kesernyés ízét, az a zsiradékhoz kevés vizet adva meg is dinsztelheti a hagymát a pörköltalaphoz. Ugyan úgy ki fog sülni üvegesre, csak az íze nem lesz annyira intenzív.
Ha viszont szeretjük a sült hagyma ízért, nyugodtan tovább süthetjük a zsiradékban egy kicsit, hogy megbarnuljon.
Tipp3: Ha nem szeretjük a fokhagyma intenzív ízét, használhatunk fokhagymaport vagy őrült fokhagyma granulátumot is.
Amire figyelni érdemes, hogy nem szabad megpirítani a szárított fokhagymát. Ezért a többi fűszerrel együtt adjuk a pörköltalaphoz, a vízzel felöntés előtt.
Tipp4: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, őrölt fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.
Ha viszont szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk a pörkölt alaphoz a vízzel felöntés után egy hegyes erős paprikát is. Vagy némi csípős paprikakrémet, chiliport esetleg Cayenne borsot.
Illetve ha van friss petrezselyemzöldünk, akkor azt apróra vágás után két fele oszthatjuk. Az egyik felét belefőzhetjük a pörkölt alapba, míg a másik felével a tálaláskor használhatjuk fel, a tányérokat megszúrva a friss petrezselyemmel.
Tipp5: Ha igényesebben szeretnénk elkészíteni a csirkebrassóit, akkor a paradicsomot meg is hámozhatjuk.
Amihez egy kisebb lábosban forraljunk fel vizet, s a paradicsomokat tegyük bele kisebb adagokban a már forró (lobogó) vízbe 10-15 másodpercre (mondjuk egy szűrővel). Majd a forró vízből kivett paradicsom héját egy kisebb késsel könnyedén leszedjük a paradicsom húsáról.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a csirke brassóit, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.