Káposztasaláta

Káposztasaláta recept fejes káposztából ecettel, köménymaggal, vízzel, sóval és cukorral, az elkészítés részletes leírásával.

Mely egy könnyed, finom és egészséges saláta, s elkészíteni is viszonylag könnyű, csak meg kell várni, hogy az ízek összeérjenek benne.

Először megnézzük azt, hogyan lehet könnyedén elkészíteni a káposztasalátát. S közben azt is megnézzük, hogy mire érdemes odafigyelni az elkészítés során.

sütőtökös csirkemell

Káposztasaláta recept

A káposztasalátához a káposzta külső leveleit leszedjük, majd egészen vékony csíkokra vágjuk (esetleg nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük).
Ezután a káposztát egy közepes tálba tesszük, besózzuk, s 2-3 órát állni hagyjuk.
Amikor a káposzta levet engedett, a salátát kinyomkodjuk, s a levet kiöntjük.
Ezután egy kisebb tálba a vizet, az ecetet, a cukrot és a sót összekeverjük, s a végén megszórjuk őrölt köménymaggal. 
Ezután a kinyomkodott káposztára ráöntjük a salátalevet, majd pár órára, vagy akár egy éjszakára is hűtőbe tesszük, hogy a káposztát átjárja a savanykás ízvilág.
A káposztasaláta hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 10 perc
Hűtőben pihentetés 4 óra
Összes idő 4 óra 20 perc
Fogás Saláták, Zöldséges ételek
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • közepes tál a saláta összeállításához
  • egy kisebb tál a salátaöntet elkészítéséhez
  • Káposztareszelő

A recept hozzávalói
  

  • ½ kg fejeskáposzta
  • 1 evőkanál (a káposzta lesózásához)

A salátaöntethez

  • 2 bögre víz
  • 1 kiskanál őrölt köménymag
  • 1 dl ecet (10 %-os)
  • 2 kiskanál porcukor
  • 1 kiskanál

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • A káposztasalátához a káposzta külső leveleit leszedjük, majd egészen vékony csíkokra vágjuk.
    (Ha van nagy lyukú reszelőnk vagy káposztagyalunk, azt is használhatjuk.)
  • Ezután a káposztát egy közepes tálba tesszük, besózzuk, s a sóval alaposan elkeverjük.
    Fél órát állni hagyjuk, hogy a káposzta levet eresszen.
  • Amikor a káposzta levet engedett, a kinyomkodjuk, s a levet kiöntjük.
  • Ezután egy kisebb tálba a vizet, az ecetet, a cukrot és a sót összekeverjük.
    Amikor a cukor is feloldódott, a salátalébe szórunk kevés őrölt köménymagot. 
  • Ezután a kinyomkodott káposztára ráöntjük a salátalevet, majd pár órára, vagy akár egy éjszakára is hűtőbe tesszük, hogy a káposztát átjárja a savanykás ízvilág.
A recept jellemzői ebéd receptek, egészséges ételek, gluténmentes, húsmentes ételek, laktózmentes ételek, tojásmentes, vacsoraötletek, vega receptek

Gyakorlatias tanácsok a káposztasaláta elkészítéséhez

A káposztasaláta ugyan időigényes, de érdemes vele foglalkozni. Ha egyszerre nagyobb mennyiséget csinálunk belőle, üvegbe téve hetekig eláll a hűtőben tartósítószer nélkül is.

Amitől igazán finom lesz, hogy 2-3 órát a sóban áll. Ettől lesz olyan finom, mint az éttermi.

A másik fontos összetevője az őrölt köménymag, mely kiemeli a káposzta ízét. Egyes receptek ugyan írják azt, hogy egy kis serpenyőben pattogtassuk ki a köménymagot, de ezt csak akkor tegyük, ha alapvetően rajongunk a köménymag ízéért.

Mivel az ecetes káposztasaláta ízvilága jelentősen eltér az amerikai káposztasalátától, ezért annak egyik fontos ízesítőjét, a hagymát nem érdemes a káposzta mellé beletenni az ecetes lébe. A répa és a majonézes öntet nélkül a káposztához nem illik annyira.

 

Ha mindenképpen tennénk a káposzta mellé valami finomat, akkor az lehet egy piros vagy sárga héjú paprika (TV, kápia vagy kaliforniai).

Sőt, egyes vidékeken erős paprikát is tesznek a káposztasalátába, hogy sok savat csináljon a nehezebb ételekhez.

Amivel igazából még játszhatunk, az az ecet mennyisége, illetve a minősége.

  • A fenti recept nem túl savanykás. De ha szeretjük az erősebben ecetes ízeket két-háromszor annyi ecetet is adhatunk a salátaléhez (mely a csípőspaprika ízét is kiemeli).
  • Ha pedig valami különlegesre vágyunk, kipróbálhatjuk  alma-, balzsam- vagy fehérborecettel is a káposztasalátát.

Tipp: a salátalébe ne tegyünk túl sok sót, mert a besózás után bőségesen lesz a káposztában.

 

Az elkészült káposztasaláta étvágygerjesztő előétel is lehet, de idehaza többnyire savanyúságként kerül az asztalra sült húsokhoz, rántott húshoz, vagy egy jó pörkölthöz.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a káposztasalátát, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, neked is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a káposztasalátához!

Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!

0 thoughts on “Káposztasaláta”

  1. A káposztasaláta ehetetlenül savanyú. A 2dl ecet elírás lehet, legfeljebb 2 evőkanállal szabad beletenni.

    1. Köszönöm a jelzést. Mellé nyomtam, egy helyett kettő deci ecet tényleg kicsit sok (ami nagyjából 2 evőkanálnyinak felel meg).

      Az egész káposztasaláta készítés lényege, hogy a káposzta magába szívja a savanykás ízvilágot, ami időbe kerül. Ha a káposzta az ecetben nem áll eleget, akkor nem lesz igazán ízletes (savanykás) a végeredmény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating