Brokkolis-csirkés tészta

Brokkolis-csirkés tészta recept finom vajjal, tejjel, sajttal, sóval, borssal, szerecsendióval,  az elkészítés részletes leírásával.

Egy könnyed s mégis laktató csirkés étel mely gyorsan elkészül, tele van tápanyagokkal és ízekkel vacsorára vagy egy könnyed ebédre.

Először megnézzük azt, hogyan lehet könnyedén elkészíteni a brokkolis csirkés tésztát. S közben azt is megnézzük, mik azok az apró fogások, amire mindenképpen érdemes odafigyelni az elkészítés közben.

brokkolis-csirkés tészta

Brokkolis-csirkés tészta recept

A tésztához vizet forralunk, sót s pici olajat teszünk a főzővízbe, majd a tésztát 10-12 perc alatt kifőzzük.
Közben a hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, a hagymát apróra összevágjuk, a fokhagymát áttörjük fokhagymanyomón.
Majd a csirkemell-filét is 1-2 cm-es kockákra vágjuk.
Miután a tésztát leszűrtük, serpenyőben a vajon megpirítjuk a hagymát. Majd hozzáadjuk a felkockázott csirkemellet, sózzuk, borsozzuk, s hagyjuk kicsit megpirulni.
Egy deci vizet öntünk a hús alá, és fedő alatt puhára pároljuk.
Közben a brokkolit kisebb rózsáira szedjük, s forró sós vízben puhára főzzük 6-8 perc alatt.
Amikor a csirkemell megpuhult, hozzákeverjük a brokkolit, felöntjük az egészet a főzőtejszínnel, és további 5 percig összefőzzük a brokkolit és a csirkemellet.
A legvégén a kifőtt tésztát is hozzákeverjük a brokkolihoz és a húshoz, és kevés reszelt sajttal megszórva a tányéron már tálalhatjuk is.
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 30 perc
Összes idő 40 perc
Fogás Egytálételek, Főétel, Tésztás ételek, Zöldséges ételek
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 1 literes lábos (a brokkoli megfőzéséhez)
  • 2 literes lábos (a tészta kifőzéséhez)
  • Magas falú serpenyő
  • fokhagymanyomó vagy reszelő

A recept hozzávalói
  

  • 40 dkg tészta
  • 1 liter víz (a tészta kifőzéséhez)
  • 1 evőkanál (a tészta főzővízébe)
  • 1 fej vöröshagyma (kisebb)
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 40 dkg csirkemell filé
  • 2 evőkanál vaj
  • 1 csipet őrölt fekete bors
  • 1 fej brokkoli
  • ½ liter víz (a brokkoli megfőzéséhez)
  • 1 kiskanál (a brokkoli főzővízébe)
  • 2 dl főzőtejszín (20 %-os)
  • 20 dkg reszelt sajt (a brokkolis-csirkés tészta tetejére)

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • A tészta főzéséhez vizet melegítünk egy nagyobb lábasban.
  • Amikor a víz felforrt, sót adunk hozzá, s egy kevés olajat (legfeljebb egy kiskanálnyit, hogy a tészta nehezebben tapadjon össze a főzés közben).
    Majd a tésztát is beletesszük a főzővízbe, folyamatos kevergetés közben.
  • Amikor a víz újra elkezd forrni, abbahagyhatjuk a keverést, s onnantól 10-12 perc alatt megfő a tojásos tészta.
  • Amikor a tészta átpuhult, azonnal szűrjük le, s vízzel mossuk át a tésztát.
    (Érdemes a mosogatót a főzés közben kiüríteni és a nagy tésztaszűrőt odakészíteni.)

A csirkemell elkészítése

  • Amíg a tészta fő, megpucoljuk a hagymát és a fokhagymát.
    A vöröshagymát apróra kockákra összevágjuk, a fokhagymát fokhagymanyomón áttörjük, vagy lereszeljük apró lukú reszelőn.
  • A húst megmossuk, és 1-2 cm-es kockákra összevágjuk.
  • Miután a tésztát leszűrtük, egy magasabb falú serpenyőben beletesszük a vajat, s közepes lángon felmelegítjük.
  • Amikor a vaj felolvadt, elkezdjük pirítani a hagymát.
  • Amikor a hagyma kezd üvegessé válni, hozzáadjuk az összevágott csirkehúst.
    Sózzuk, borsozzuk, majd az összevágott csirkemelleket alaposan megpirítjuk.
  • Amikor a hús kifehéredett, a serpenyőt lehúzzuk a tűzhelyről, s hozzáadjuk a megzúzott fokhagymát.
    Az egészet alaposan átkeverjük, hogy fokhagyma is kicsit megpiruljon a hőtől.
  • Végül egy deci vizet öntünk a hús alá, és fedő alatt puhára pároljuk.

A brokkolis-csirkés tészta befejezése

  • Míg a csirkemell megpuhul, a brokkoli megfőzéséhez kisebb lábosban vizet melegítünk
  • Míg a víz felforr, a brokkolit kicsi rózsákra szétszedjük.
    (Ha a brokkoli még zsenge, a kisebb szárakat is apróra vágva hozzátehetjük a rózsákhoz.)
  • Amikor a víz felforrt, a megsózzuk a vizet, s beletesszük a brokkolit főni.
    6-8 perc után a brokkoli megpuhul, amit leszűrhetünk.
  • Amikor a hús megpuhult, hozzáadjuk a tejszínt és a megfőtt brokkolit
    5 percig hagyjuk, hogy a főzés hatására az ízek összeérjenek.
  • Végül a lecsöpögött tésztát is hozzákeverjük a brokkolis-csirkés alaphoz.
    Egyet forralunk az egészen, hogy a tészta is újra fel melegedjen.
  • A brokkolis-csirkés tésztát reszelt sajttal a tetején tálaljuk.
    Ha szeretjük, kevés apróra vágott snidlinget is tehetünk a sajt tetejére.
A recept jellemzői ebéd receptek, egészséges ételek, húsos ételek, vacsoraötletek

Pár gondolat a brokkolis tészta elkészítéséről

A brokkolis tésztásnak többféle elkészítési módja és fűszerezése lehetséges.

A fenti receptben a brokkolit előfőzzük (blansírozzuk). Míg más receptben azt találhatjuk, hogy a csirkemellet alaposabban átsütik, s a végén a brokkolit is hozzáteszik.

A végeredmény nagyon hasonló lesz, a blansírozás azért lehet előnyösebb, mert a brokkoli több sót tud felvenni, s jobban kijön az íze. Hasonlóan ahhoz, ahogy a brokkolis csirkemell illetve a csőben sült brokkoli elkészítésekor is tesszük.

A brokkolis tészta fűszerezésben is vannak eltérő változatok:

 

  • Van aki a tejszínes mártásba bele tesz kevés bazsalikomlevelet.
  • Sokan kevés ételízesítőt adnak a húshoz, vagy előveszik a szárított petrezselymet, oregánót, lestyánt, kakukkfüvet az ízlésüktől függően
  • Az is előfordul, hogy az elkészült brokkolis tésztát beteszik egy kivajazott/kiolajozott jénaiba, többféle sajttal is megszórják, s 20-25 percre sütőben átsütik, melyet 200 fokra előmelegítenek.
    (Ilyen esetben a tejszínnel csak meglocsolják az összekevert tésztát s a brokkolit)
  • De az is lehetőség, hogy nem tejszínnel öntik le a brokkolis tésztát, hanem egy finom tejszínes besamellel.

Ami a fűszerezésben állandó, az a fokhagyma.

Tipp1: Ha nem szeretjük a fokhagyma intenzív ízét, használhatunk fokhagymaport vagy őrült fokhagyma granulátumot is.
Amire figyelni érdemes, hogy nem szabad megpirítani a szárított fokhagymát. Ezért a fokhagymaport csak a tejszínes felengedés után adjuk hozzá a brokkolihoz és a répához.

Tipp2: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.
Ha viszont szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk egy hegyes erős paprikát is. Vagy némi csípős paprikakrémet, chiliport esetleg Cayenne borsot.

A tészta és a sajt kiválasztása

A brokkolis-csirkés tészta elkészítéséhez választhatunk szarvacskát, orsó tésztát, rövid metéltet, csavart csőt, rövid csőt, kis kagylót, pennét, fusilit, farfallét, gnocchit.

 

.

A tészta megfőzésénél figyeljünk arra, hogy a tojásos tésztákat rövidebb ideig kell főzni (s könnyebben szét is fő), mint a tojás mentes durum tésztából készült típusok.

Ezért mindig olvassuk el a csomagoláson, hogy mennyi idő alatt fő meg a tészta, s azt az időtartamot ne lépjük túl a főzéssel, mart a tojásos tészták hajlamosak a túlfőzésre!

A sajttal való megszóráshoz (vagy a besamel mártásba) használhatunk trappista sajton kívül Edami vagy Karaván sajtot is. De ha különlegesebb ízekre vágyunk, használhatunk Cheddar sajtot is.

Amire viszont érdemes vigyázni, hogy a parmezán sajt íze nagyon intenzív, hogy inkább csak ízesítő, másodlagos sajtként használjuk, s ne önmagában.

Jó étvágyat a brokkolis-csirkés tésztához!

 

Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating