Sütőtök sütése 4 lépésben

A sütőtök sütése egy nagyon egyszerű feladat, de érdemes odafigyelni a részletekre, hogy a végeredmény igazán ízletes és finom legyen.

Fontos például alaposan megmosni, hogy a sütőtökből kifolyó lét fel tudjuk használni, s az sem teljesen mindegy, mekkorára akarjuk felaprítani.

Ezért először megnézzük azt, hogyan lehet könnyedén megsütni a sütőtököt. Majd azt is megnézzük, mik azok az apró fogások, amire mindenképpen érdemes odafigyelni az elkészítés közben.

sütőtök sütése

Sütőtök sütése 4 lépésben

A sütőtököt alaposan megmossuk, félbe vágjuk, majd kisebb, tenyér nagyságú szeletekre vagy 2-3 centis kockákra vágjuk össze. Függően attól, mit szeretnénk vele a sütés után kezdeni.
A sütőtök darabokat alufóliával bélelt tepsibe tesszük, majd a tetejét is befedjük alufóliával, 220-240 fokra előmelegített sütőben sütjük kb.10-15 percig.
Ezután a fóliát levesszük, s 200 fokos sütőben további 40-50 percig, vagyis puhulásig sütjük a sütőtököt.
Amikor a sütőtök megsült, a megsült sütőtökről leszedjük a héját.
A sütőtök sütésének részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
sütési idő 1 óra
Összes idő 1 óra 10 perc
Fogás Főétel, Sültek, Zöldséges ételek
Konyha Amerikai, Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • nagyobb tepsi
  • Alufólia

A recept hozzávalói
  

  • 2 nagyobb sütőtök

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • A sütőtököt alaposan megmossuk, félbe vágjuk, majd kisebb, tenyér nagyságú szeletekre, csíkokra vagy 2-3 centis kockákra vágjuk össze.
    Függően attól, mit szeretnénk vele a sütés után kezdeni.
  • A sütőtök darabokat alufóliával bélelt tepsibe tesszük, majd a tetejét is befedjük alufóliával.
    220-240 fokra előmelegített sütőben sütjük kb.10-15 percig, hogy a sütőtök minél hamarabb átmelegedjen.
  • Ezután a fóliát levesszük, a sütő hőmérsékletét visszavesszük 200 fokra, majd tovább sütjük a sütőtököt kb. 40-50 percig.
    Cél, hogy a sütőtök rendesen megpuhuljon.
  • Amikor a sütőtök megsült, a megsült sütőtökről leszedjük a héját.
A recept jellemzői egészséges ételek, gluténmentes, húsmentes ételek, laktózmentes ételek, tojásmentes, vacsoraötletek, vega receptek

Pár gondolat a sütőtök sütéséhez

A világon sokfelé elterjedt a sütőtök, s annak megsütése, s ebből adódóan sokféle fajtája ismeretes.

Idehaza alapvetően 3 fajta sütőtököt ismerünk:

 

  • a legelterjedtebb a hosszúkás, sárgás színű sonkatök vagy vajtök;
  • sokfele lehet kapni a szürkés színű, vastag héjú fajtát is;
  • s létezik a a hokkaido tök is, ami kisebb és kerek.

A hokkaido tök íze nagyon hasonlít a gesztenyére, ezért azt minden esetben érdemes megsütés után önmagában megenni.

A másik két fajta sütőtökből viszont lehet készíteni akár egy finom sütőtökös tésztát (ha a megsült sütőtököt egy turmixgéppel péppé aprítjuk), vagy rizzsel és vajjal elkeverve csinálhatunk belőle akár egy sütőtökös rizottót is.

De a pörét felhasználva süthetünk a megsült sütőtökből egy finom sütőtökös muffint is.

A sütőtök sütésének kezdő lépése

A sütőtök pucolása egy fontos kérdés, mivel  szürkés héjú és a hokkaido tök héja annyira vastag és kemény, hogy előre meghámozni nem igazán lehet.

 

Éppen ezért a tököt a feldarabolás előtt érdemes alaposan megmosni, esetleg kefével át is dörzsölni, hogy ne maradjon a héján semmilyen föld (ami a sütés során kifolyó, és megmentésre érdemes) lébe belekerülhet.

A sütőtök darabolásához mindenképpen használjunk egy masszívabb kést, mert a sütőtök nagyon kemény. Az igazán érett sütőtök egyébként könnyen hasad, s épp ezért megfelelő erővel könnyen darabolható.

Ha csak megsütve magában ennénk, érdemes nagyobb, tenyérnyi darabokat vágni belőle. Ha viszont sütőtökkrémlevesbe szeretnénk majd beletenni, érdemes kockákra felvágni.

Ha viszont köretként szeretnénk elfogyasztani, a vegyes köretnél a megsült sütőtök csíkok igazán gusztán fognak kinézni.

Amire érdemes figyelni, hogy a kisebb, vékonyabb darabokra vágott sütőtök 10-15 perccel hamarabb magsülnek.

A sütőtök sütése fűszeresen

A sütőtök sütése során a cél a sütőtök keményítőtartalmának elbontása, mert attól válik az egyébkényt keserű sütőtök édessé.

A keményítő elbontásához érdemes a sütőtökben lévő vizet előcsalogatni, amit a tepsibe helyezett szeletek megsózásával könnyedén el tudunk érni (s a megsült sütőtök is finomabb lesz tőle).

Ha szeretjük a sütőtökkrémleves ízvilágát, egy áttört fokhagyma levével is megkenegethetjük a sütőtök darabokat. Pontosan úgy, ahogyan a vajas pogácsa tetejét is meg szoktuk kenni egy felvert tojással.

A megsült sütőtököt, ha önmagában fogyasztjuk, csurgathatunk rá mézet is, esetleg gyömbérrel vagy csilivel is megszórhatjuk.

De tehetünk a darabokra a sütés előtt a sózással párhuzamosan kevés őrölt rozmaringot és kakukkfüvet is (ezekkel a fűszerekkel a sütőtök püré is ízletesebb lesz, még akkor is, ha muffint készítünk belőle).

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a sült sötőtököt, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a megsült sütőtökhöz!

Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating