Korhelyleves

A korhelyleves receptje füstölt szalonnával, savanyú káposztával, tarjával, kolbásszal, tejföllel, az elkészítés részletes leírásával.

Melyben a savanykás és a füstölt íz találkozik a hagymás, fűszeres és tejfölös ízvilággal. Mely nagyszerű gyógyír a másnapos gyomornak.

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni a korhelylevest. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

korhelyleves

Korhelyleves recept

A korhelyleveshez a hagymákat megtisztítjuk, a szalonnával együtt felkockázzuk.
Egy lábasban megpirítjuk a szalonnát, hozzáadjuk a hagymát. Félrehúzzuk a tűzről, és megszórjuk pirospaprikával, s picit megpirítjuk.
Ezután hozzáadjuk az átmosott és apróra felvágott savanyú káposztát. Visszatesszük a tűzre, s pár percig folyamatosan kevergetjük, hogy a káposzta megpiruljon.
Ezután az egészet felöntjük vízzel. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babérleveleket. Felforraljuk, majd kis lángon 15 percig főzzük. 
Közben a kolbászt meghámozzuk, felkarikázzuk. A füstölt húst is felaprítjuk, majd mindkettőt a leveshez adjuk.
Amikor a hús kezd megpuhulni, a tejfölt simára keverjük a liszttel, majd néhány evőkanálnyi levest adunk hozzá. Elkeverjük az egészet, s aztán behabarjuk a levest. Felforraljuk, és így főzzük pár percig.
Tejföllel és friss kenyérrel tálaljuk.
A korhely leves hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 1 óra
Összes idő 1 óra 10 perc
Fogás Egytálételek, Főétel, Levesek
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 4 literes fazék
  • fokhagymanyomó

A recept hozzávalói
  

  • 15 dkg füstölt szalonna (húsos)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • ½ kg savanyú káposzta
  • 1 kiskanál fűszerpaprika (púpozott)
  • 2 liter víz
  • 1 teáskanál
  • 1 kiskanál őrölt bors
  • 3-4 babérlevél
  • 30 dkg szárazkolbász
  • 30 dkg főtt-füstölt tarja
  • 2 dl tejföl
  • 1 evőkanál finomliszt

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • A hagymákat és a fokhagymákat megpucoljuk,
    A hagymát a szalonnával együtt felkockázzuk. A fokhagymákat fokhagymanyomón áttörjük.
  • A savanyú káposztát átmossuk és lecsöpögtetjük, hogy ne legyen túl sós és savanyú.
    Majd a káposzta hosszú szálait kisebbekre összevágjuk.
  • Egy fazékban beletesszük a szalonnát, s elkezdjük kisütni a zsírját.
  • Amikor a szalonna zsírja kisült, mellétesszük a hagymát, s azt is megpirítjuk.
  • Amikor a hagyma kezd üvegesedni, a lábost félrehúzzuk a tűzről, és hozzáadjuk az áttört fokhagymát is.
    Jól átkeverve az egészet picit megpirítjuk azt is.
  • Majd jön a pirospaprika, amit alaposan beleforgatunk a hagymás-fokhagymás alapba, hogy az is picit megpiruljon.
  • Ezután hozzáadjuk a szalonnás-hagymás alaphoz az átmosott és apróra felvágott savanyú káposztát.
    Visszatesszük a tűzre, s pár percig folyamatosan kevergetjük, hogy a káposzta megpiruljon.
  • Pár perc kevergetés után az egészet felöntjük vízzel. Sózzuk, borsozzuk, s hozzáadjuk a babérleveleket is.
    Felforraljuk az egészet, majd kis lángon 15 percig főzzük, hogy elkezdjen a káposzta megpuhulni. 
  • Közben a kolbászt meghámozzuk, felkarikázzuk.
    A füstölt húst is felaprítjuk, majd mind a kettőt a leveshez adjuk.
  • Amikor a hús kezd megpuhulni, a tejfölt simára keverjük a liszttel, majd néhány evőkanálnyi levest adunk hozzá.
    Elkeverjük az egészet, hogy egy híg tejfölös lét kapjunk, majd behabarjuk a levest.
  • Még egy utolsót forralunk a levesen, hogy a liszt is megfőljön, s besűrítse a levet.
  • Végül a korhelylevest tejföllel és friss kenyérrel tálaljuk.
A recept jellemzői ebéd receptek, egészséges ételek, gluténmentes, húsos ételek, tojásmentes

Tippek és tanácsok a korhelyleves elkészítéséhez

A korhelyleves alapvetően savanyú a a káposztától és a tejföltől. A húsos-füstölt jellege alapvetően másodlagos.

Fontos, hogy ne legyen túlságosan fűszeres, mert ezt a levest elsősorban a gyomornyugtató hatása miatt szokás megfőzni, amit a sok fűszer, és a túl sok füstölt íz elronthat.

 

Éppen ezért a füstölt tarját ki is hagyhatjuk a receptből, csak (füstölt) kolbászt beletéve a levesbe.

De sokan eszik a korhelylevest virslivel vagy főzőkolbásszal, minden más húst mellőzve, hogy még lágyabb legyen a leves.

Ugyan sok fűszert nem szokás használni a korhelyleves elkészítéshez, de pár szem egész kömény, esetleg egy kiskanál majoránna ízletesebbé teheti.

Tipp: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.

 

Tipp2: Ha nem szeretjük a fokhagyma intenzív ízét, használhatunk fokhagymaport vagy őrült fokhagyma granulátumot is a levesz elkészítéséhez.

Amire figyelni érdemes, hogy nem szabad megpirítani a szárított fokhagymát. Ezért csak a leves felengedése után adjuk hozzá a káposztához.

Jó étvágyat a korhely leveshez!

Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating