Aszalt szilvával töltött csirkemell receptje sajttal, baconbe tekerve és sütőben kisütve, az elkészítés részletes leírásával.
Egy ízletes és különleges ünnepi fogás. Amit akár körettel melegen, vagy egy hidegtálon is kínálhatunk. S csak egy kis kézügyesség kell hozzá.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni az aszalt szilvával töltött csirkemellet. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Aszalt szilvával töltött csirkemell recept
Az aszalt szilvával töltött csirkemell elkészítéséhez a csirkemelleket mossuk meg s csepegtessük le.Fogjuk meg az egyik csirkemellet, tegyük fóliával fedett vágódeszkára, majd széltében vágjuk be. Csak annyira, hogy a húst ki lehessen nyitni, mintha könyv lenne. Ezután a kihajtott hús tetejére is kerüljön egy réteg fólia, és óvatosan kiklopfoljuk.Egy másik fóliát a dolgozófelületre teszünk, amire egymás mellé 5 szelet bacont kerül.A baconre ráhelyezzük a kiklopfolt csirkemellet. Sózzuk, borsozzuk, és reszelt sajtot szórunk rá. Erre kerül fel 5 szem aszalt szilva. Majd az alufólia segítségével óvatosan feltekerjük úgy, hogy a baconszalonna kívülre essen.A másik darab csirkemellel ugyan ezt tesszük az alapanyagok másik felével.A feltekert csirkemelleket tepsibe tesszük, kevés zsiradékot teszünk hozzá, majd 180 fokos előmelegített sütőbe tesszük, s 35–45 perc alatt készre sütjük. Az aszalt szilvával töltött csirkemell hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Eszközök
- Alufólia
- húsklopfoló
- Nagyobb méretű, magas falú tepsi vagy jénai
A recept hozzávalói
- 2 darab csirkemellfilé
- 10 szelet bacon szalonna
- 10 szem aszalt szilva
- 10 dkg sajt (Trappista, Edámi, Gouda, karaván)
- napraforgóolaj (lehet olívaolaj vagy kókuszolaj is)
- 1-1 csipet só
- 1-1 csipet őrölt fekete bors (elhagyható)