Labancpecsenye

Ízletes labancpecsenye recept mustárral megkent karajból, sonkával, sajttal, paprikás lisztben kisütve, az elkészítés részletes leírásával.

Egy finom és ízletes húsétel, mely finom, laktató, s már sülés közben is mennyei ínycsiklandozó ízeket bocsát ki magából.

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a labancpecsenyét. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

labancpecsenye

Labancpecsenye recept

A labancpecsenyéhez a karajt 2-3 centi vastag szeletekre vágjuk, majd alaposan kiklopfoljuk vékony szeletekre (kb. fél centisre).
A kiklopfolt szeletek mind a két oldalát alaposan megsózzuk, megborsozzuk, és megkenjük vékonyan mustárral. Majd 1 órára hűtőbe tesszük, hagyjuk, hogy a hús az ízeket magába szívja.
A hússzeletek egyik oldalára ráfektetünk egy sonka- és egy sajtszeletet, a másik oldalát ráhajtjuk, és fogvájóval vagy hústűvel 2-3 helyen összetűzzük.
Lapos tányérban tesszük a lisztet, s elkeverjük benne a pirospaprikát, majd ebbe beleforgatjuk az összetűzött hússzeleteket.
Kiolajozunk (kizsírozunk) egy tepsit, és belefektetjük a paprikás lisztes karajszeleteket.
Majd forró, előmelegített, 180-190 °C-os sütőben kb 20-25 perc alatt pirosra sütjük egyszer-kétszer megforgatva a húst.
Az elkészült labancpecsenyét krumplipürével, főtt rizzsel vagy steakburgonyával tálalhatjuk.
A labancpecsenye hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 30 perc
Összes idő 40 perc
Fogás Sültek
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • húsklopfoló
  • tálca (a hús hűtőbe helyezéséhez)
  • lapos tányér (a lisztnek)
  • Nagyobb méretű tepsi

A recept hozzávalói
  

  • 1 kg karaj (csont nélkül)
  • bors
  • 3 evőkanál mustár
  • 20 dkg trapistasajt
  • 3-4 evőkanál finomliszt
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • 10 szelet sonka
  • 2-3 evőkanál napraforgóolaj (vagy zsír a tepsihez)

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • karajt 2-3 centi vastag szeletekre vágjuk, majd alaposan kiklopfoljuk vékony szeletekre (kb. fél centisre).
  • A kiklopfolt szeletek mind a két oldalát alaposan megsózzuk, megborsozzuk, és megkenjük vékonyan mustárral.
    Majd 1 órára hűtőbe tesszük, hagyjuk, hogy a hús az ízeket magába szívja.
  • Amikor a húst elővesszük a hűtőből, bekapcsoljuk a sütőt 180-190 °C-ra.
  • Majd a hússzeleteket sorra véve egyik felére ráfektetünk egy sonka- és egy sajtszeletet.
    Majd a másik oldalát ráhajtjuk, s fogvájóval vagy hústűvel 2-3 helyen összetűzzük.
  • Amikor a hússzeleteket összetűztük. egy lapos tányérban tesszünk lisztet, s elkeverünk benne egy kevés pirospaprikát.
    Majd ebbe beleforgatjuk az összetűzött hússzeleteket.
  • Kiolajozunk (kizsírozunk) egy tepsit, és belefektetjük a paprikás lisztben megforgatott karajszeleteket.
  • Majd a tepsit betesszük az előmelegített sütőbe.
    20-25 perc alatt pirosra sütjük a hússzeleteket, egy nagyobb fogóval egy-kétszer megforgatva a húst.
  • Amikor a hús átsült, s a villa már könnyen belemegy, kivesszük a húst a sütőből, s a tálalás előtt a hústűket, illetve a fogpiszkálókat kivesszük a húsból.
A recept jellemzői ebéd receptek, húsos ételek, tojásmentes, vacsoraötletek

Gyakorlatias tanácsok a labancpecsenye elkészítéséhez

A labancpecsenye egy sokféle összetevőből összeállított sülthús.

Amire mindenképpen oda kell figyelni, hogy elegendően vastag szeleteket kezdjünk kiklopfolni, hogy legyen elegendő tere a sonkának és a sajtnak a megtöltéskor.

 

Második fontos pont a fűszerezés. Ha nem szeretjük a túlságosan borsos ételeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.

A harmadik a megfelelő mustár kiválasztása. Semmi esetre se válasszunk a labancpecsenyéhez túl savanykás mustárt, mert a túl savanyú közegben a hús nehezen fog megpuhulni.

Ha viszont szeretjük az intenzív, csípős ízeket, kipróbálhatjuk a hús bekenéséhez a Dijoni mustárt is. A hús szeletek megkenéséhez használhatjuk akár önmagában is, vagy egy lágyabb ízvilágú mustárhoz hozzákeverve.

Amire még érdemes lehet odafigyelni, hogy a tálalásnál mindenképpen lapátot használjunk a hús kiemeléséhez, hogy a belső rész ne forduljon ki a hússzelet közül.

 

Az elkészült labancpecsenyét krumplipürével, főtt rizzsel vagy steakburgonyával tálalhatjuk.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a labancpecsenyét, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, neked is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a labancpecsenyéhez!

Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating