Csirkemell Orly módra

Sült csirkemell recept Orly módra tejes-fokhagymás páccal, sörös-lisztes-tojásos masszában kisütve, az elkészítés részletes leírásával.

Mely egy picit különlegesebb étel, mint egy egyszerű rántott csirkemell, de nem annyival bonyolultabb, hogy azt egy kis tervezéssel akár hétköznap is elkészíthessük.

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a csirkemellet Orly módra. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

csirkemell Orly módra

Csirkemell Orly módra (recept)

Az Orly csirkemellhez a csirkemelleket felszeleteljük, fokhagymás-sós tejbe áztatjuk 1 éjszakára, vagy legalább néhány órára.
A csirkemell darabok kisütéshez a tésztához kézi habverővel a tojások sárgájából, sóval, sörrel, olajjal és liszttel sűrű palacsintatészta állagú masszát készítünk.
A fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, és hozzákeverjük a masszához óvatosan, a habot minél kevésbé összetörve.
A csirkemell szeleteket a fokhagymás-tejes pácból kivéve lecsepegtetjük, majd az elkészítettmasszába belemártjuk.
Majd közepesen forró, bő olajban 10-12 perc alatt, több részletben pirosra sütjük. Papírtörlőre szedjük, felitatva róla az olajat.
Az elkészült Orly csirkemelleket párolt zöldséggel, sajt martassál, és párolt rizzsel kínálhatjuk.
Az Orly csirkemell hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 10 perc
Főzés idő 25 perc
Összes idő 35 perc
Fogás Sültek
Konyha Francia
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • közepes méretű, jól zárható tál
  • közepes tál (a masszához)

A recept hozzávalói
  

  • 60-70 dkg csirkemell filé (felezett)
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 3 dl tej
  • bors
  • 3 dl sör (világos)
  • 20 dkg liszt
  • 1 kiskanál (csapott)
  • 3-5 dl napraforgóolaj (a kisütéshez)

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • Az Orly csirkemellhez a csirkemelleket megmossuk, majd felszeleteljük ujjnyi vastag szeletekre.
  • A fokhagymát megpucoljuk, fokhagymanyomón áttőrjük (vagy lereszeljük).
    Majd tejjel és sóval alaposan elkeverjük.
  • Ezek után a csirkemell szeleteket beletesszük a fokhagymás-sós tejbe, s hűtőben hagyjuk egy éjszakára, hogy magába szívja a tej ízanyagait és a sót.
  • Másnap a csirkemell darabok kisütéshez sörtésztát készítünk.
    Kézi habverővel a tojások sárgájából, sóval, sörrel, olajjal és liszttel sűrű palacsintatészta állagú masszát készítünk.
  • A tojásfehérjét egy másik tálban egy csipet sóval kemény habbá verjük, és hozzákeverjük a masszához óvatosan, a habot minél kevésbé összetörve.
  • A csirkemell szeleteket a fokhagymás-tejes pácból kivéve lecsepegtetjük.
    Majd az elkészítettmasszába belemártjuk őket úgy, hogy mindenhol rátapadjon a tészta a húsra.
  • A sörtésztában megforgatott csirkemell szeleteket közepesen forró (150-170 fokos) olajban 10-12 perc alatt pirosra sütjük. 
    Papírtörlőre szedjük, felitatva róla az olajat.
A recept jellemzői ebéd receptek, húsos ételek, vacsoraötletek

Gyakorlatias tanácsok az Orly csirkemellek elkészítéséhez

Amikor a csirkemellet Orly módra készítjük el, fontos pár apróságra odafigyelni.

Ez első maga a tej minősége, mert fontos, hogy a tej jellegzetes ízvilága belekerüljön a húsba.

Amihez érdemes egy finom és zsírdús tejet választani, mert egy gyenge minőségű, ízetlen s lefölözött tejből az igazán jó ízek nem tudnak belekerülni a csirkemell szeletekbe.

 

Tipp: Ha nem szereted a fokhagyma intenzív ízét, tehetsz a tejbe fokhagymaport vagy őrült fokhagyma granulátumot is.

A második pont a só. Használhatunk akár különlegesebb Himalája sót vagy tengeri sót is, de egy tisztított, apró szemcsés só is megteszi. A lényeg, hogy a húsba a só is beleivódjon.

A következő pont a nem túl híg, nem túl sűrű massza elkészítése. Aminél a trükk, hogy akkor jó, ha a keverőkanálról a massza könnyedén lefolyik, de a kanálra azért egy finom réteg rá is tapad.

Mert pont ezt szeretnénk a húsnál is elérni. Ha ez nem sikerült elérni, két lehetőség közül választhatsz.

  • Ha túl folyós lett massza, picit hagyjuk állni, mert a liszt idővel a viz egy részét megköti, s ettől a massza be fog sűrűsödni, mint ahogy a palacsinta tészta is szokott.
  • Ha túl sűrű lett, egy-két kanálnyi vizet adjunk a masszához (akár többször is), s alaposan keverjük el a masszában. Elkerülendő a massza túlhígítását.

 

Tipp2: ha szeretnénk a sörtésztába tehetünk kevés őrölt borsot is (feketét, fehéret vagy tarkát).

Az elkészült Orly csirkemelleket párolt zöldséggel, sajt mártással és főtt rizzsel kínálhatjuk.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a Orly csirkemellet, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, neked is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a Orly csirkemellhez!

Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating