Fűszeres steak burgonya receptje krumpliból olívaolajjal, sóval és köménnyel, az elkészítés részletes leírásával.
Mely egy könnyen s egyszerűen elkészíthető köret, s nagyszerű helyettesítője a sültkrumplinak (szalmakrumplinak).
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a steak burgonyát. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Steak burgonya recpet
Eszközök
- 2 literes lábos
- Nagyobb méretű tepsi
- egy kisebb tál
A recept hozzávalói
- 60 dkg krumpli
- 1½ liter víz
- 1 evőkanál só
- 1 dl olívaolaj
- 1 kiskanál só (az olajba)
- őrölt fekete bors (ízlés szerint)
- Cayenne bors vagy chili (ízlés szerint)
Az elkészítés lépései (részletesen)
- A krumplit alaposan megmossuk, majd egészben, héjastul egy fazékba rakjuk annyi vízzel, ami éppen ellepi.
- Hozzáadjuk a vízhez a sót, felforraljuk, majd forrástól számítva kb. 6-8 perc alatt félpuhára főzzük a krumplit.
- Amíg a krumplit előfőzzük, kapcsoljuk be a sütőt 180 fokra, hogy a krumplit majd az előmelegített sütőbe tehessük be.
- Amikor a forrás ideje lejárt, szűrjük le a krumplit, picit hűtsük ki. Majd vágjuk fel nagyobb, 2-3 centi átmérőjű és 6-8 centis hosszú darabokra.
- Egy tálban az olívaolajat keverjük össze kevés sóval, s a feldarabolt krumplikat mártsuk bele.A beolajozott krumpli darabokat egyenletesen oszlassuk szét egy nagyobb tepsiben, amit előzőleg sütőpapírral kibéleltünk
- A 180 fokra előmelegített sütőben 30-45 perc alatt aranybarnára sütjük a krumplikat. A kész steak burgonya lehet akár világosbarna vagy akár sötétebb (ropogósabb) is. Arra azért vigyázzunk, hogy ne süssük túl a krumplit!
- Az elkészült steak burgonyát fűszerezzük sóval, borssal, zöldfűszerekkel vagy csípős paprikával, s tálaljuk azon melegében.
Gyakorlatias tanácsok a steak burgonya elkészítéséhez
A tepsis krumpli alapja a jól megválasztott krumpli. Jelen esetben a sütni való ‘C’ jelű krumplifajták közül válasszunk , hogy rendesen átsüljön. Ide tartozik például a Madison, Donata, Kuroda, Lady Rosetta, … (lásd a krumpli fajták csoportosításánál)
Ami még fontos, hogy a steak burgonya elkészítéséhez csak teljesen ép és alaposan megmosott krumplikat használjunk. Illetve a főzés után az elszíneződött belsejű krumpli részeket dobjuk ki.
Ami még fontos, hogy az olívaolaj mindenképpen főző olaj legyen. Ne használjunk extra szűz olívaolajat, mert az extraszűz olívaolaj ízanyagainak egy része nem bírja a 180 fokos hűmérsékletet.
Ha zöldfűszereket szeretnénk használni a steak burgonya ízesítéséhez (a só mellet, akkor elsősorban bazsalikomot, oregánót és rozmaringot használjunk. Habár a petrezselyem sem egy rossz választás.
Az elkészült steak burgonya nagyszerű választás lehet rántott hús, rántott máj vagy akár egy jó bakonyi sertésszelet mellé is.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a steak burgonyát, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, neked is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.