Kolbásszal töltött dagadó

Kolbásszal töltött dagadó, savanyúkáposzta ágyon, hagyományos összetevőkkel, akár picit csípősen is, az elkészítés részletes leírásával.

Egy igazi magyaros húsos étel, sertéshúsokból, fűszerekből, egyben megsütve, körettel, s az elkészítéshez pá apró tanáccsal.

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a kolbásszal töltött dagadót. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

kolbásszal töltött dagadó

Kolbásszal töltött dagadó recept

A kolbásszal töltött dagadóhoz zsírral kikent tepsi alján osszuk szét egyenletesen a savanyú káposztát. Majd karikázzuk rá a vöröshagymát.
A dagadót öblösen szúrjuk fel, majd toljuk bele a kolbászt. Egy tekerő mozdulattal göngyöljük rá a kolbászra a dagadót, majd tűzzük össze.
Helyezzük a tepsibe kenjük meg zsiradékkal a tetejét, és fűszerezzük be sóval, borssal, s kevés őrölt majorannával.
Süssük 1610-170 fokon durván 2 órán át, közben többször locsoljuk meg a sült hús szaftjával a dagadó tetejét, hogy ki ne száradjon.
Az kolbásszal töltött dagadó hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 20 perc
Sütés idő 2 óra
Összes idő 2 óra 20 perc
Fogás Egytálételek, Főétel, Köret, Sültek
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 1 Nagyobb méretű tepsi
  • hosszú, vékony hegyes kés
  • 4-5 hústű
  • 1 hosszabb nyelű kanál
  • Alufólia

A recept hozzávalói
  

  • fél kg dagadó
  • 20 dkg kolbász
  • 30 dkg savanyúkáposzta
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 kiskanál
  • 1 mokkáskanál őrölt fekete bors

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • Mielőtt a dagadót előkészítenénk, kapcsoljuk be a sütőt 160-170 fokra, hogy a dagadó már forró a sütőbe kerüljön bele.
  • A dagadót megmossuk, leszárítjuk. majd mind a két oldalán bedörzsöljük sóval, borssal (és majoránnával).
  • Majd egy hosszú, vékony és hegyes késsel a hossziránya mentén a húsosabb oldalán, a vastagabb végén felszúrjuk a közepén.
    A kialakított hosszanti zseb ne legyen túl nagy, mert a dagadó csontja nem teszi lehetővé a húsos rész felgöngyölését
    Fontos! A csont felett is maradjon egy húsréteg, s az oldalát lehetőleg ne szúrjuk ki.
  • Egy csavaró mozdulattal rászorítjuk a dagadó húsos részét a kolbászra.
    S az így megfeszített dagadót rögzítjük a hústűkkel, hogy a sütés közben ne váljon el egymástól a dagadó a kolbásztól.
  • A savanyú káposztáról csepegtessük le a levét.
    Majd kóstoljuk meg a káposztát, s ha túlságosan savanyúnak érezzük, mossuk át vízzel, hogy kevésbé legyen savanyú.

A kolbásszal töltött dagadó kisütése

  • Először a tepsit alaposan kikenjük sertészsírral, s a lecsepegtetett (átmosott) káposztát egyenletesen szétosztjuk a tepsi alján.
  • A káposzta tetejére tegyük a már előkészített (megtöltött) dagadót.
    S végül az egészet fedjük be alufóliával.
  • A tepsit tegyük be az előmelegített sütőben, s durván 2 órán át süssük.
  • Hogy a dagadó ne száradjon ki, érdemes néhányszor a tepsit kivenni s a káposzta közti léből kicsit kivéve meglocsolni a dagadót.
  • Az utolsó 10-15 percben fólia nélkül tegyük vissza a húst a sütőbe, hogy a teteje picit megpiruljon.
    (közben érdemes még egyszer meglocsolni a tetejét, hogy ne száradjon ki.
  • A kolbásszal töltött dagadó akkor lesz kész (puha és omlós), ha a beleszúrt villa könnyedén kihúzható, nem jön vele a hús is mindenestül.

A kolbásszal töltött dagadó tálalása

  • Amikor a hús megsült, fordítsuk meg óvatosan a dagadót, s a húst egy késsel bemetszve a csontok mentén emeljük ki a sült részből a csontokat
    Fontos: Ne várjuk meg, míg a hús kihűl, mert hidegen a csontokat kivenni sokkal nehezebb, s könnyen széteshet tőle az egész kolbásszal töltött dagadó.
  • Várjuk meg, míg a dagadó kicsit kihűl, majd szedjük ki a hústűt a dagadóból.
  • Végül nagyobb darabokra vagy szeletekre vágva tálaljuk főtt rizzsel, petrezselymes krumplival vagy krumplipürével.
A recept jellemzői ebéd receptek, gluténmentes, húsos ételek, laktózmentes ételek, tojásmentes, vacsoraötletek

Tippek és tanácsok a kolbásszal töltött dagadó elkészítéséhez

A kolbásszal töltött dagadó receptnek a sava-borsa a dagadó előkészítésében és a dagadó sütésében van. Érdemes rászánni az időt és az odafigyelést.

  • Ha finomat szeretnénk enni, ahol a dagadó íze és a kolbász ízvilága igazán találkozik, akkor lehetőleg lángolt kolbászt használjunk.
  • A zsírt nem érdemes lecserélni valamilyen növényi zsiradékre, mert az olajok íze nem hozza ki igazán a dagadó ízét.
  • Ahhoz, hogy a hús igazán felpuhuljon, érdemes a sütés közben a tepsit lefedő alufóliát 20-30 percenként levéve a dagadót meglocsolni.

Érdemes a sütés elindításakor 1 deci alaplevet vagy vizet locsolni a káposztára, hogy az alufólia alatt a gőz minél hamarabb ki tudjon alakulni, s a hús hamarabb megpuhuljon.

 

Tipp1: A sertés dagadó vételekor kérjük meg a hentest, hogy csináljon rajta a töltéshez egy üreget. (Neki könnyedén fog menni, nekünk meg egy hatalmas kudarcélmény, ha nem sikerül.)

A dagadó fűszerezése

Sokak számára a magyar konyha fűszerezése a só-bors-paprika hármasáról szól. S ezekkel is nagyon finom töltött dagadót tudunk csinálni. Mert a kolbász ízei átjárják a dagadót a sütés közben.

Mások sertés fűszersót használnak. Amiben fokhagymapor, szárított  vöröshagyma, őrölt fűszerkömény, őrölt koriandermag, szárított zeller, morzsolt majoránna szoktak tenni a fenti hármas mellé.

De a dagadóhoz jól passzol még a rozmaring és a kakukkfű is

 

Fontos! Ha fűszersót veszünk, mindig olvassuk el az összetevőket. S az ízfokozót (nátrium glutamátot) tartalmazó változatokat inkább hagyjuk a bolt polcain.

A fenti összetevők közül mi magunk is összeállíthatunk magunknak egy fűszersót. A só és az őröltbors mellé keveset téve a kiválasztott fűszereket előre összekeverjük (s ha van otthon, egy kis fűszermozsárban össze is dolgozhatjuk őket).

Tipp2: Mivel a fűszerek a káposztát is fogják ízesíteni, ha nincs vele bajunk, kevés köménymagot mindenképpen tegyünk a fűszerkeverékbe, mert a köménymag kiemeli a káposzta ízét.

Az elkészített fűszersóval dörzsölhetjük be a dagadó külső részét (mind a két oldalon).

Tipp5: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is a fűszersóhoz.

Ha viszont szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk kevés csípős paprikaport vagy chiliport esetleg Cayenne borsot a fűszerkeverékhez.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a kolbásszal töltött dagadót, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
  • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.
Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recipe Rating