Rántott leves recept rántás alappal, sóval, borssal, piros paprikával s köménymaggal, az elkészítés részletes leírásával.
Mely sok háztartásban a mindennapok része volt nagyanyáink illetve dédanyaink idejében. Amikor hírtelen kellet valamilyen leves az asztalra.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni a rántott levest. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Rántott leves recept
Eszközök
- 2 literes fazék
A recept hozzávalói
- 2 evőkanál sertészsír (lehet napraforgó- vagy olívaolaj is)
- 1 kávéskanál köménymag (egész)
- 4 evőkanál finomliszt
- 1 evőkanál fűszerpaprika
- 1,5 liter víz
- 1 kávéskanál só
- őrölt bors (ízlés szerint)
Az elkészítés lépései (részletesen)
- A rántás elkészítéséhez a zsírt megolvasztjuk, s hozzáadjuk a köménymagot.
- Amikor a köménymag elkezd pattogni, hozzáadjuk a zsiradékhoz a lisztet is, s elkezdjük kevergetni, hogy a liszt egyenletesen megpiruljon.
- Amikor a liszt elkezd barnulni, lehúzzuk a rántást a tűzről, hozzáadjuk a fűszerpaprikát, s jól átkeverjük, hogy az is megpiruljon.
- Ezután az egészet bő vízzel felengedjük, sóval s borssal ízesítjük.
- A levest felforraljuk, s még legalább 5 percig hagyjuk közepes vagy kis lángon bugyborékolni (hogy a rántásban a liszt rendesen megfőljön).
- Ha tartalmasabb levest szeretnénk, tehetünk bele krutont vagy levesgyöngyöt. De belefőzhetünk a rántott levesbe kevés csigatésztát vagy kiskockát, esetleg belehabarhatunk az elkészült levesbe 1-2 felvert tojást is.
Néhány tipp a rántott leves elkészítéséhez
A rántott levest szinte bármikor el lehet készíteni, mert gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Az ízét pedig elég sok féle képen lehet variálni.
Tipp1: Ha szeretnénk kicsit ízletesebb rántott levest, nyugodtan tehetünk bele 1-2 zöldség- vagy tyúkhúsleves kockát a levesbe. Ha bátrabbak vagyunk, s van otthon alaplevünk, azzal is felönthetjük.
Tipp2: Ha szeretjük a fokhagyma ízvilágát, a 1-2 két gerezdet megpucolhatunk és fokhagymanyomón áttőrjük. Amikor a liszt megpirult, a fűszerpaprikával együtt adjuk a rántáshoz, és az egészet rendesen átkeverjük, s az egészet ezután engedjük fel a vízzel.
Tipp3: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehérborsot is, melynek sokkal lágyabb az ízvilága.
Tipp4: Ha szeretjük a picit különlegesebb ízeket, kömény mag helyett használhatunk római köményt is a rántott leves elkészítéséhez.
Tipp4: Ha szeretjük a savanykás ízeket, tehetünk a rántott levesbe kevés ecetet, mely a köménymag ízét ki fogja emelni.
Az ecet akkor is jó szolgálatot tehet, ha egy-két felvert tojással behabarjuk (besűrítjük) a rántott levest, amivel gyakorlatilag egy könnyed tojáslevest kapunk.
Tipp6: Ha apró tésztát (eperlevelet, csigatésztát, kiskockát) főzünk bele a rántott levesbe, kicsit jobban sózzuk meg, mert a tészta főzés során a tészta magába szívja a só egy részét.
Tipp7: Ha krutont (pirított kenyérkockát) illetve levesgyöngyöt teszünk a levesbe, érdemes kicsit több víz és sót használni a leves felengedéséhez, mert képesek a leves egy részét magukba szívni.