A lencseleves receptje hagymával, répával, krumplival, babérlevéllel, szegfűszeggel és paradicsomlével, az elkészítés részletes leírásával.
Mely egy finom és laktató egytálétel, tele tápláló összetevőkkel. Bármikor elkészíthetjük, s egy kis előrelátással az elkészítése is hamar meglesz.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a lencselevest, majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Lencseleves recept
Eszközök
- 2 literes fazék
- kis serpenyő a rántás elkészítéséhez
A recept hozzávalói
- 30 dkg lencse
- 1 fej vöröshagyma (közepes)
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 darab szegfűszeg
- 2 szál sárgarépa
- 2 szár fehérrépa
- 1 darab krumpli
- 10-15 dkg kolbász (száraz vagy füstölt)
- 1-2 darab babérlevél (egészben)
- 1-2 szem egész feketebors
- 2 kiskanál só
- 1 liter víz (vagy füstöltlé)
Rántás készítéséhez
- ½ evőkanál olaj (vagy zsír)
- 1 evőkanál liszt
A lencseleves savanyításához
- 3 dl paradicsomlé
Az elkészítés lépései (részletesen)
- A lencsét főzés előtt átválogatjuk, megmossuk, s minimum kétszeres mennyiségű vízben állni hagyjuk legalább 8 órányit (úgy, ahogy a lencse főzésénél szó volt róla).
- Az áztatás után vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk, s a hagyma tetejébe beleszúrjuk a szegfűszeget.
- A sárgarépát és a fehérrépát megpucoljuk, s karikára vagy kisujjnyi darabokra felvágjuk.
- A krumplit is megpucoljuk, s centis kockára vágjuk fel.
- A kolbász héját leszedjük, hosszában félbevágjuk, majd fél karikákat vágunk belőle.
- A beáztatott lencséről a vizet leöntjük, s beletesszük egy lábosba.
- Mellé tesszük a hagymákat, a répákat, a krumplit és a kolbászt és az egész feketeborsot és a vizet.Majd erős lángon elkezdjük főzni a levest.
- Amikor felforrt a leves, visszavesszük a leves alatt a fűtéstS a forrástól számítva 15-20 perc alatt az egész megfő.
Világos rántást készítünk:
- Amikor a lencse kezd megpuhulni, olajon egy kisebb serpenyőben, lassú tűzön elkezdjük a lisztet megpirítani (folyamatos kevergetés közben).
- Amikor a liszt elkezd barnulni, lehúzzuk a tűzről, s egy mozdulattal hozzáadunk egy merőkanálnyi főzőlevet (hogy a rántás oda ne kapjon).
- Majd az egészet jól felkeverve visszaöntjük a levesbe.(lásd a részleteket a rántás készítésénél)
- A rántás hozzáadása után a paradicsomlevet is hozzákeverjük a leveshez, s pár percig tovább főzzük, hogy az egész besűrűsödjön.
Tippek és tanácsok a lencseleves elkészítéséhez
Ebben a lencseleves receptben a savanykás és a keserű ízt nem a mustár és az ecet adja meg, mint a lencsesalátánál, hanem a paradicsomlé és a szegfűszeg.
Fontos! A paradicsomlét csak a végén tegyük hozzá, mert a lencse nagyon nehezen puhul meg savanykás lében.
Ha egy kicsit karakteresebb ízre vágyunk, tehetünk a levesbe ízesítésül 1-2 borókabogyót is.
Ha picit még tartalmasabb levest szeretnénk a lencselevesből csinálni, főzhetünk ki hozzá egy adag csipetkét is.
Ha szeretjük a tejfölös leveseket, tálalásnál tányéronként egy teáskanál tejfölt még hozzáadhatunk.
Tehetünk a lencselevesbe füstölt húst vagy füstölt kolbászt is.
A füstölt íz jót tesz a lencsés ételeknek, így a lencselevest is finomabbá varázsolja.
Ehhez a lencseleves megfőzése előtt megfőzhetünk egy közepes füstölt csülköt, füstölt tarját, vagy akár füstölt oldalast is. Majd annak főzőlevében főzzük meg a lencsét és a többi hozzávalót, hogy magukba szívják a füstölt lé ízeit.
S a megfőtt füstölt húst apróra vágva beletehetjük az elkészült levesbe a rántás elkészítése előtt.
De az is egy nagyszerű választás, ha nem tudunk sok időt a főzésre szánni, hogy a receptben szereplő kolbász eleve füstölt, s annak az ízét csempésszük bele a levesbe. Nem lesz ugyan annyira intenzív a végeredmény, de finomnak finom lesz.
Tipp: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.
Ha viszont szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk egy hegyes erős paprikát is. Vagy némi csípős paprikakrémet, chilit esetleg Cayenne borsot.
Tipp2: Ha egy picit különlegesebb ízt is szeretnénk belecsempészni a lencselevesbe, a sárgarépa és a fehérrépa mellé vagy helyett tehetünk bele paszternákot is.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a lencselevest, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.
Jó étvágyat a lencseleveshez!
Küld el ezt a receptet a barátaidnak is!